Marokkóban gyerekekkel

Két hét Marokkóban két gyerekkel tökéletes választásnak tűnt, hogy elmeneküljünk az európai télből.

Ki mondta, hogy az otthoncserélőket csak a tengerparti homok vagy a nyüzsgő városok érdeklik, ahol turisták ezrei tapossák a homokot és az utcák porát? Azt gondoltuk, mi majd jobbat találunk ki. Két hét Marokkóban két gyerekkel tökéletes választásnak tűnt, hogy elmeneküljünk az európai télből.

Számunkra nem volt újdonság távol lenni a turistaáradattól – egy évig tartó nászutunkon hátizsákkal bejártuk Ázsiát szárazföldön. A gyerekek megszületése után tudatosan vittük őket sokfelé Európán belül. A CsereOtthonhoz való 2010-es csatlakozásunk után első utunk Umbriába, „Olaszország zöld szívébe” vezetett, és azóta évente kétszer cserélünk. A legtöbbször a gyerkőcökkel megyünk, de párszor nélkülük.

Ötödik cserének Marokkót szemeltük ki. Ott ugyan kevesen hirdetnek, mégis szerencsénk volt. Találtunk egy német hölgyet, aki Marrakechben egy panziót vezet. Nem fogjátok elhinni: miénk lett egy teljes „dar”, vagyis egy hagyományos, belső udvar köré épített ház! Mielőtt azonnal keresni kezditek – a hirdetést azóta levették.

A ház az óvárosban egy szűk, kanyargós sikátorban volt egy hatalmas faajtó mögött. A középső udvarban szép szökőkút csobogott, a polcokon pedig sok Tintin képregényt találtunk a gyerekek legnagyobb örömére, akik akkor 9 és 6 évesek voltak. Minden reggel felkapaszkodtunk a tetőteraszra és ott fogyasztottuk el bőséges reggelinket. Ott fent látszott igazán, hogy Marrakech egy óriási oázis: egyik oldalon a hófedte Atlasz hegység zárja a láthatárt, a többi oldalon pedig körös-körül pálmafák láthatók. Messzebb pedig mindent körbevesz a homoksivatag, az Afrikára jellemző vörös földdel.

 

Ez volt gyermekeink első útja Európán kívül, ezért tudatosan készítettük fel őket. Hatéves kislányunk odavolt Aladdin meséjétől, melyben a gonosz kereskedő marokkói. Kilencéves kisfiunkat jobban érdekelte Gibraltár, Herkules oszlopai és a karavánok. Elmeséltük nekik az imára hívást, hogy ott az emberek más ruhát hordanak, és más ételeket esznek.

Tudom, tudom, a mai Marokkó nem mesebeli táj, de hát egyik ország sem az. Nekünk, mint a világban sokfelé járt szülőknek fontos, hogy a világra nyitott kis embereket neveljünk. Nincs is egyszerűbb módja ennek, mint utazni velük, érdekfeszítő történeteket és legendákat mesélni nekik, vagy akár történelmet és földrajzot is: ha érdekli őket a történet, mindent maguktól megtanulnak.

Mindez lassan másfél éve történt, de gyerekeink azóta is felemlegetik marokkói utazásunkat, és kérlelnek, hogy menjünk vissza. Így most nehéz (vagy talán nem is olyan nehéz) dolgunk lesz, hogy meggyőzzük őket: van még sok más izgalmas hely is a világon…

 

B. Csaba